"A lélek fölemelt, és elragadott engem. Én pedig mentem keserűen, felindult lélekkel, de az Úr kemény kézzel tartott engem". (Ez 3,14)
Prófétának lenni talán a világ legnehezebb hivatása. Látni azt, amit más nem lát, megjövendölni azt, amit más nem tud, engedelmeskedni úgy Isten parancsainak, ahogy más nem engedelmeskedik. Mégis talán a legáldottabb földi élet a próféta élete. Ezékiel miután nagy látomást látott, mennyei lényeket, akik dicsőségükben minden emberi értelmet meghaladtak, olyannyira betöltekezett Isten jelenlétével, hogy lelke megkeseredett, felindult és zaklatott volt. Ez a keserűség abból fakadt, hogy az Úr nem könnyű paranccsal bocsátotta útjára. Hirdetnie kellett Isten igéjét egy olyan népnek, mely fogságban van, kesereg és nem foglalkozik már a jövőjével. Ez nehéz feladata. Ma is a legnehezebb feladat reményt adni egy reményvesztett nemzedéknek, mégis Isten megbíz némelyeket ezzel a küldetéssel. Isten soha nem veti el népét, ha mindenki más le is mondott róla, Isten nem. Ezt tudnod kell. Lehet sokszor feldúlt, keserű és reményvesztett lélekkel éled meg mindazt, ami körülvesz, de Isten igéjének evangéliuma mindig ott ad reményt az övéinek, ahol a szakadék szélén már nem kapaszkodhat az ember másba csak hite által az Örökkévaló kegyelmébe. Ha megragadtad az Urat, többé ne ereszd el, hogy vigyen a lélek úgy mint a prófétát, oda ahol a legjobb helyen lát téged a te Urad, Istened.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.