Gondolatok vasárnapra - Lélek szerinti hit

Igeolvasás: Jn 3,1-8

Ha lepereg előtted életed filmej, ki a Rendező... ?

Egy keresztény számára a Rendező Jézus Krisztus. Ezt egyszerűen krisztocentrikusságnak lehet nevezni. Szerintem a Jézus Krisztus középpontba állítása annak tudomásulvétele, hogy az Ő kegyelme a világban határtalanul és nagyon sokrétűen árad ki. Ott vedd az áldást, ahol kapod, ahol Isten neked adja. Azt gondolom, hogy Isten áldásainak forrásait aligha tudjuk mi emberek bekeretezni és egyetlen felekezethez, módozathoz vagy helyhez kötni. Bezárhatjuk-e a Mindenható hatalmát a magunk elképzelte világba? Nem. Csak elfogadni tudjuk a létezését és keresni, hogy hol találjuk. Mit mond a Szentírás? „A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született” (Jn 3,8). A hit nem teológia, ezt saját tapasztalatból mondhatom. A teológián nem hinni tanulnak, hanem a kereszténységről, Istenről, egyházról annak viszonyairól, elméleti megközelítéseiről, kulturális vonatkozásairól, elmúlt és jelenkori eseményeiről, hatásokról és ellenhatásokról, az egyház helyzetéről, koncepciókról, ki mit mondott mikor és még nagyon-nagyon sok mindenről – mindehhez nem kell hit, vagy éppenséggel nem vezet el a hitre, maximum csak feltételezi az emberről, hogy hisz. A hitnek a forrása nem a teológia és nem a dogma, még csak nem is az egyház, sőt a Biblia sem, hanem Isten. Maga a Biblia mondja: a hit Isten ajándéka. Tőle lehet kérni, és hogy ezt miképpen adja nekünk ajándékba azt Ő határozza meg, nem mi. Ezért én teológiai megfontolásokból soha nem kételkednék senki személyes hitbeli meggyőződésében, mert nem tudom milyen kapcsolat van közte és Isten közt milyen állapotában volt épp akkor, amikor Isten hitet ajándékozott neki. Nem tudhatom, hiszen én is ember vagyok. Nem létezik szabványhit. Nyilván az egyház, aminek politikai és társadalmi befolyása volt, hozzászokott ahhoz, hogy úgy a legellenőrizhetőbb a laikus tömeg, ha egyforma módon hisz, a dogmák, és szertartások mentén, mert az követhető. Aki ettől eltér az az eretnek, mert nem ellenőrizhető le hitének módja. Nos, ezzel azonban van egy baj, ez nem Isten rendelete szerint való eljárás. Nem mondhatjuk azt, hogy ha így vagy úgy hiszel csak és kizárólag akkor üdvözülsz. Isten nem tanítja, hogy miképp higgyél, hanem azt tanítja, hogy Benne higgyél, de azt mindenképp. Olyan is van aki hisz, de nem Istenben, de az egészen más problémakör, amit most azt hiszem nem kellene belehozni ebbe a témába. Az Istenben való hitnek azonban egész személyes lehetőségei vannak. Az Istennel való személyes kapcsolat pontosan az Istenben való személyes hitet feltételezi. Nézzünk bibliai példákat, Ábrahám, Jákób, Mózes, Dávid, Illés, Dániel vagy Ezékiel, csak néhány név az Ószövetségből különböző korokból és mindegyiknek külön-külön útja volt, Isten külön-külön tett csodákat általuk és velük, kapcsolatuk is külön-külön egyedi volt Istennel. Ha a tanítványokat nézzük és Pál apostolt, azt látjuk, hogy mindegyiknek személyes kapcsolata volt az Úrral és ebben benne volt nem csak saját lelkiségük, hanem családi, társadalmi hátterük, jellemük, minden. Mégis a sokszínű példák egyetlen közös és meghatározó vonása, hogy mind Istenhez kötődnek valamilyen módon és nincs köztük semmilyen minőségbeli különbség. Ha pedig a hit ennyire személyes dolog, akkor nyilván, hogy Istennek ezzel a személyes jelleggel is célja van, csak fel kell ismernünk, hogy számunkra mi is ez pontosan. Kálvin írja egy helyen: az igehirdetésben való sokszínűség legalább olyan legyen, hogy az mindenkit Krisztushoz vezéreljen.